Májusi könyvajánló


Justine Flynn - Chris Kunz: Rebellion - Lázadás - The Unlisted - Az arc nélküli csapat 2.
z Arcnélküliek kezdenek kifutni az időből.
Ahogy a Határtalanság Csoport egyre jobban bekeríti az igazságosztó tinédzsereket, a Sharma ikerpár, Dru és Kal feladata, hogy behatoljanak a gonosz szervezet főhadiszállására, és megpróbálják kideríteni, mit forralnak. Listázatlan kamaszok lázadó csoportjai bukkannak fel világszerte, készen a felkelésre. Ám a Határtalanság Csoport egy lépéssel előttük jár, és a befolyásuk alatt álló fiatalok valóságos hadserege áll a rendelkezésükre.
Az Arcnélküliek nagyobb veszélyben vannak, mint valaha, a segítség pedig néha a legváratlanabb helyről érkezhet.
Éld át a kalandjaikat!
"A második kötet továbbviszi a cselekményt és az izgalmat, ahogy az ikrek, Dru és Kal megpróbálnak túljárni a mindent ellenőrző Határtalanság Csoport eszén, miközben továbbra is segítik és védelmezik a többi.     

Libor Zoltán - Nagy Ádám: Hol terem a magyar vitéz? - Egri csillagok - Kalandkönyv
Támad a török, védd meg a hazát! Bornemissza Gergő szerepébe bújva te döntheted el, - hogyan óvod Vicuskát, - hogy próbálod Buda és Eger várát megvédeni, - miképp igyekszel kiszabadítani Sztambulban a Héttoronyból Török Bálintot. Rajtad múlik, - mennyi katonát tudsz összeszedni Eger védelméhez, - hány katonád életébe kerül a védekezés, - kardot ragadsz-e, vagy fortélyhoz folyamodsz. S mindeközben az is kiderülhet számodra, hogy - milyen áldozatot vagy képes hozni Vicuska szerelméért, - meg tudod-e őrizni Jumurdzsák amulettjét és végső soron az is, hogy - mi lesz a magyarság sorsa. Gárdonyi Gézának az Egri csillagok című történelmi regénye nyomán készült interaktív történetünkben minden jelentős fordulópontnál döntés előtt állsz, ami meghatározza, melyik elemnél érdemes folytatnod az olvasást ahhoz, hogy a történet a te elképzeléseid szerint folytatódjon. Eger vártisztjeként dönthetsz a csapatmozgásról, a várvédelemről, harcról, furfangról vagy önzetlenségről, s néha meg kell keményítened a szíved - de tudd, hogy minden választásodnak következménye lesz. S attól függően, mennyire vagy előrelátó, tettre kész, vakmerő vagy éppen megfontolt, regénybeli sorsod boldog vagy akár szomorú véget érhet. Hogy ne keveredj el, honnan jöttél és merre jársz éppen, vedd magadhoz a két könyvjelzőt, amelyeket a könyv oldalhajtásából téphetsz le. A könyvjelzőn jó stratégaként számontarthatod aktuális haderődet is. Kalandra fel, védd meg a Eger várát, óvd a magyarságot!

Rachel Smythe: Lore Olympus - Olümposzi história 2.
Tekints bele az istenek éjszakai életébe Rachel Smythe stílusos képregényében, mely kortárs környezetben gondolja újra a görög mitológia legismertebb történeteit!
Amikor Perszephoné elhagyta a halandók síkját az Olümposzért, új életet akart kezdeni. Csillogó, új otthonának azonban sötét oldala is van - jó hírét kikezdi a pletyka, a beképzelt Apollón pedig alapjaiban rázza meg a biztonságba vetett hitét -, és a lány nehezen találja a helyét az istenek sebesen pörgő világában. Hádész is kizökkent egyensúlyából: próbál küzdeni a tavasz ifjú istennője iránti érzések ellen, miközben igyekszik megtartani magányos uralmát az Alvilág felett. Perszephoné és Hádész egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de szembe kell nézniük a múltjukkal és a jelenükkel, hogy reményük lehessen egy jobb jövőre.


R. F. Kuang: A lángoló isten
Miután Fang Zsu-nin megmentette Nikant a külföldi megszállóktól, és egy kegyetlen polgárháborúban megküzdött a gonosz Szu Ta-csi császárnővel, szövetségesei sorban elárulták, és sorsára hagyták. A veszteségek ellenére Zsin nem mondott le azokról, akikért olyan sok mindent feláldozott: a déli tartományok és különösen az otthonának számító Tikani lakosairól. Amikor Zsin visszatér a gyökereihez, nehéz kihívásokkal és váratlan lehetőségekkel találja szemben magát. A Déli Szövetség vezetőségéből kikerülő új társai alattomosak és megbízhatatlanok. Zsin gyorsan rájön, hogy Nikanban az a több millió egyszerű ember tartja kezében a hatalmat, akik bosszúra szomjaznak, és a megváltás istennőjeként tekintenek rá.
A hatalmas déli sereggel a háta mögött Zsin minden fegyvert bevet ahhoz, hogy legyőzze a Sárkányköztársaságot, a gyarmatosító heszperiaiakat, és mindenkit, aki fenyegetést jelent a sámánhitre és annak gyakorlóira. Egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesz szert, de vajon elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon a főnix hangjának, amely arra sürgeti, hogy égesse fel a világot, és benne mindent?
 
R. F. Kuang: Mákháború
Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős - a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr - tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun - a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra - mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.
Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell... és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Stephen Paul Thomas: A hőség gyermekei
A szakterület tudósai szerint a klímaváltozás ma már nem csupán elmélet, hanem a jelen másik nagy problémája a világjárvány mellett. A klímafikció a tudományos-fantasztikus zsáneren belül kialakult, a klímaváltozáshoz köthető alcsoport (az angolszász nyelvterületen a megnevezése Cli-Fi, vagyis Climate Fiction). Magyarországon ez az első kötet, amely rövid történeteken keresztül próbálja bemutatni, hogy a szerzők mit gondolnak erről a problémakörröl, amelynek egyes aspektusai már nem is annyira a fikció körébe tartoznak, hanem sajnos jelenünk részét képezik. A történetekhez kapcsólódóan megszólal egy általunk felkért jövendőbeli, fiatal kutató (Ürge Dóra, Ürge-Vorsatz Diána klímakutató lánya), aki más aspektusból szemléli az eseményeket (így a fikciót megpróbálja a jelen vagy a közeljövő lehetséges történéseihez kötni). A minden hagyománytól mentes utószó pedig az újságíró, Szedlák Ádám Zoltán látószögéből sorakoztat egymás mellé (vagy egymásra) olyan fontos tényeket, amelyek elvezettek a klímaváltozáshoz, vagy abból kivezető utat mutathatnak.


Karin Slaughter: Elfeledett lány
Longbill Beach, 1982. Emily Vaughn az érettségi bálra készülődik. Okos, szép és közkedvelt lány, ezért ennek az estének kellene megkoronáznia a gimnáziumban töltött éveit. De Emily borzalmas titkot őriz, amelyet a nap végén örökre magába zár...
Negyven évvel később sem derült fény a rejtélyre, ki gyilkolta meg Emilyt. Szűk baráti társasága elutasítóan viselkedik az idegenekkel szemben. Jómódú és köztiszteletnek örvendő családjának tagjai visszavonultan élnek. A kisváros lakói számára a kegyetlen gyilkosság már a múlt része. De ez hamarosan megváltozik...
Andrea Oliver rendőrbíró az első megbízása kapcsán érkezik Longbill Beachbe. Az a feladata, hogy megvédjen egy bírónőt, akit halálos fenyegetés ért. De Andrea valójában azért van itt, hogy igazságot szolgáltasson Emily Vaughnnak. A gyilkos még mindig szabadlábon van, és Andreának ki kell derítenie, mi történt évtizedekkel korábban, mielőtt még őt is elhallgattatnák... 

Dot Hutchison: A nyár gyermekei - A gyűjtő 3.
mikor Mercedes Ramirez ügynök egy sérült, véres ruhájú gyermeket talál a verandáján, aki a mackóját szorongatja, még nem is sejti, hogy ez csak a kezdet. Megtudja, hogy a kisfiú szüleit egy "angyal" gyilkolta meg, majd idehozta, hogy Mercedes vigyázzon rá. Nem egyszerű gyilkosságról van szó, hanem olyan kegyetlen mészárlásról, amilyet a kiskorúak ellen elkövetett bűntettek osztályán még nem láttak. Most viszont újabb és újabb esetekkel szembesülnek: egy bosszúálló angyal ugyanis véres igazsághadjáratot indított, és láthatóan nem is akarja abbahagyni.
Egyre több gyerek jelenik meg Mercedes háza előtt, ugyanazzal a történettel. Minden túlélőt bántalmaztak a családban. Mindegyik történet feltépi Mercedes saját, múltbeli sebeit. És mind nagy veszélyt jelent az életére és a karrierjére.
A nyomozás egyre sötétebb utakra vezet, és Mercedes attól fél, hogy vagy ez az ügy fogja őt tönkretenni, vagy a saját gyerekkori emlékei.

Camilla Läckberg: Kakukkfióka
A festői szépségű Fjällbackában két egymástól látszólag független bűntény kavarja fel az állóvizet. Először egy nemzetközi hírnévnek örvendő fotográfust gyilkolnak meg hidegvérrel a kiállítása megnyitója előtt, aztán Henning Bauernak, az irodalmi Nobel-díj várományosának családját éri szörnyű tragédia egy kis szigeten, ahol a híres író a világsikert arató regénysorozata tizedik kötetén dolgozik.
Patrik Hedström és csapata éjt nappallá téve nyomoz a két ügyben, ám nem jut egyről a kettőre, mert folyton a hallgatás lebonthatatlan falaiba ütközik. Közben Patrik felesége, Erica Falck egy nyolcvanas évekbeli kettős gyilkosságnak ered a nyomába, amit a hatóságok szemmel láthatólag nem nagyon igyekeztek felderíteni. Kisvártatva kénytelen belátni, hogy az egykori események szereplői a mostani bűncselekményekben is érintettek. De hogy függ össze ez az egész? Hogyan lehetséges, hogy ilyen régi bűnök még ma is áldozatokat követelnek?


Laura Kneidl: Ne! Érints meg!

Amikor Sage megérkezik Nevadába a Melview-i Egyetem elsőéves hallgatójaként, semmije sincs: se pénze, se lakása, se barátai. De az elszántsága nem ismer határokat. Új életet akar kezdeni, és minden erejével azon van, hogy elfeledje, ami odahaza, Maine-ben történt vele. Csakhogy ez egyáltalán nem könnyű, ha az ember lányát lépten-nyomon emlékek kísértik, és minduntalan rátör a félelem. Mint például az első munkanapján az egyetemi könyvtárban, amikor meglátja Lucast. A fiú szürke szeme és a tetoválásai pontosan azt idézik fel, amitől Sage a legjobban retteg. Csakhogy Luca egyáltalán nem olyan, amilyennek első pillanatra látszik, és amikor Sage-nek sikerül a külső mögé is bepillantani, a szíve egyre hevesebben kezd verni...

Sophie Cousens: Jövőre, veled, ugyanekkor
Quinn és Minnie szilveszter éjszaka születtek, ugyanabban a kórházban, egyetlen perc különbséggel.
Az életük egyszerre kezdődött el, de a világuk különbözőbb már nem is lehetne. Harminc év után újra együtt vannak, ugyanabban az időpontban. Mi lesz, ha a sors újra össze akarja boronálni őket?
Talán ideje lenne még egy esélyt adni a szerelemnek...
Megindító, örömteli szerelmi történet.
Azt kutatja, miként vezet el a sorsunk azokhoz az emberekhez, akikre a legkevésbé számítunk - bármi legyen is az esélye.
Add át magad az örömének!

Meghan March: Ördögi szív - Forge-trilógia 3.
Jericho
Az egész csak egy játék volt. A nő pedig csak zálog. De hamar beláttam, hogy hibáztam, és most bármit megtennék érte. Nem lehet szavakba foglalni, hogy mit jelent nekem India Baptiste.
Viszont van egy kis gond: máris elrontottam, és kétlem, hogy Indy ad még egy esélyt. Ha kell, térden állva fogok könyörögni, és felajánlom az egyetlen dolgot, ami még megmaradt nekem. Az egyetlen dolgot, ami már úgyis az övé, és sosem volt másé: az ördögi szívemet.  Most már látom, hogy csak egy bábu voltam egy olyan csatában, amiről nem is tudtam. Lelkem azonban nem tudja, és nem is akarja kitörölni Jerichót, akinek álarca mögött csak én tudom, hogy mi rejlik igazán: egy ember, aki a rejtett érzelmek erődítménye.
Meghan March, New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző ezzel a könyvvel zárja a lenyűgöző Forge-trilógiát. A kötet még az előző kettőnél is több akciót, csavart és érzelmet tartogat.

Sarah Penner: A Londoni Szeánsz Társaság
A méregkeverő patikárius bestsellerszerzőjének lebilincselő új alkotása az igazságról, a szemfényvesztésről és a bátor nőkről, akik bármire képesek, hogy elégtételt vegyenek szeretteikért. Mentsen meg az ég minden bosszúszomjas közvetítőtől!
1873. Egy elhagyatott párizsi kastélyban szeánszra készülnek az elismert spiritualista, Vaudeline D'Allaire vezetésével. A világszerte híres tehetség képes megidézni a gyilkosság áldozatainak szellemét, ami által fény derül az elkövető személyére. Nem véletlen, hogy sok özvegy és nyomozó kéri a segítségét.
Lenna Wickes Párizsba utazik, hogy megtudja, ki ölte meg a húgát. Ehhez viszont el kell fogadnia, hogy léteznek természetfeletti jelenségek, amelyekre nincs logikus magyarázat. Amikor Vaudeline-t Angliába hívják, hogy segítsen kideríteni egy nagy horderejű gyilkosság körülményeit, Lenna tanítványként vele tart. A két nő találkozik a Londoni Szeánsz Társaság magas rangú tagjaival, hogy közösen oldják meg az ügyet. Már ekkor gyanús nekik, hogy a férfiak nem közreműködőként vannak jelen, hanem ők maguk is érintettek a bűntény elkövetésében... 

Puskás Panni: Megmenteni bárkit
Puskás Panni első regényének három nő a főszereplője. Ők beszélnek hozzánk, és talán egymáshoz is. A fiatal lány egy budapesti multinál dolgozik, és szabad idejében a forradalom lehetőségeit tervezi. Egy másik hősnő Magyarországról költözött Szicíliába, gyönyörű környezetben él a szerelmével, a végtelennek tűnő tenger azonban nemcsak csodálatos, hanem iszonyatos is: a menekültek hajói a part mellett vesztegelnek. A regény harmadik hősnője visszatekint életére, lányának írt leveleiben egészen kamaszkorától követhetjük végig, mi történt vele, hogyan élt egy másik életet. A regény hősei - átutazók és menekülők - a boldogulásért küzdenek. Van, aki a határokat keresi, és van, aki az otthon lehetőségét. Vajon ugyanott? Van, aki mindenáron hinni akar, és van, aki csupáncsak látni. A sikeres első kötet (A rezervátum visszafoglalása) elbeszélései után Puskás Panni ezúttal egy örvénylő regény szerkezetében valósította meg, hogy különböző személyek különböző nyelveken mondják el, mi történik bennük és körülöttük: családokkal és nemzedékekkel, ismerősökkel és idegenekkel a zárt városban és a nyílt tengeren.

Claire North: Ithaka - Pénelopé királysága
Odüsszeusz király tizenhét éve ment háborúba Trója ellen, és magával vitte Ithaka szigetének minden harcolni képes férfiját. Egyikük sem tért még vissza. Távollétükben az ithakai asszonyokra maradt a királyság vezetése.
Pénelopé még alig vált nővé, amikor hozzáment Odüsszeuszhoz. Amíg együtt éltek Ithaka szigetén, helyzete biztos volt. Most azonban, hogy közel két évtized telt el férje távozása óta, egyre több a találgatás, hogy Odüsszeusz meghalt. Kérők kezdenek kopogtatni a királyné ajtaján.
Egyetlen férfi sem elég erős azonban ahhoz, hogy igényt tarthasson a király megüresedett trónjára. Még nem. Mindenki arra vár, hogy az erőviszonyok megbillenjenek. Pénelopé tudja, bármilyen döntést hoz, az véres polgárháborúba sodorhatja Ithakát. Itt mindenki figyel, még az istenek is, és nincs a szigetnek olyan szeglete, ahol ne uralkodna cselszövés. A királyné csak ravaszsággal, éleslátással és megbízható szolgálói segítségével tudja fenntartani a törékeny békét, amely a királyság túlélésének feltétele.
Forrás: Libri

Könyvtári ajánló - Bródy: 
Hírek: