Felhívás A magyar költészet napjára
Van a kultúra ünnepei között egy, amelynek névadója az a 118 évvel ezelőtt született, fiatalon elhunyt költő - egy rövid ideig a Szép Szó társszerkesztője -, József Attila, aki a magyarok nemzedékeit tanította, s tanítja mind a mai napig, „nem középiskolás fokon”. Erre akkor tett fogadalmat, amikor eltanácsolta az egyetemről a szegedi egyetem „fura ura”.
Ő az a költőóriás, aki többek között azt üzeni a mai nemzedék számára (is), hogy a „A mindenséggel mérd magad”! Megérint bennünket az „Óda”, amely a világirodalom egyik legszebb szerelmes verse. Elgondolkodtat és megállásra késztetnek a bölcseleti versei, mint például az „Eszmélet” vagy az „Elégia".
Hatvan éve minden évben április 11-én József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Versein keresztül emlékezünk a költőre, méltatjuk munkásságát. De nemcsak előtte, egyben „tisztelgünk a magyar líra előtt”. Klasszikus vagy kortárs? A költészet magyar mestereiben nincs hiány! A versek olyan élményt nyújtanak, amely meghatározó lehet egész életünkön keresztül. A legtöbb embernek van kedvenc verse, amely kézen fogva vezeti élete során, és segíti eligazodni az érzelmek és a világ dolgaiban, gazdagítja a személyiséget és a fantáziánkat, érzékenyebbé és magabiztosabb társalgóvá tesz, bővíti szókincsünket, pihentet, szórakoztat.
A versmondás az ünnep meghatározó része: iskolákban, utcákon, színházakban, hírportálokon, közösségi oldalakon, a rádióban, a televízióban és KÖNYVTÁRUNKBAN is.
Ünnepeljünk versmondással a magyar költészet napján!
Április 11-én mindenki elhozhatja kedvenc vagy saját maga alkotta versét a programunk helyszínére, és ha kedvet érez rá, elő is adhatja egyénileg vagy csoportosan barátaival, ismerőseivel. Az ügyes kezűek illusztrálhatják is kedvenc versüket, amelyeket szöveggel együtt elhelyezhetnek a könyvtárban kifeszített VERSFÜGGŐN. Közben készíthetünk könyvjelzőt, társasjátékozhatunk és régi könyvek között böngészhetünk a Bródy Antikvárban.
Az eseményre jelentkezni a 36/516-632-es telefonszámon, ŰRLAPON vagy személyesen a könyvtárban lehet megjelölve a szereplés időpontját és az előadni kívánt irodalmi műveket is.
Szeretettel várjuk az iskolákat, óvodákat, oktatási intézményeket, baráti társaságokat, klubokat, a város lakosságát, könyvtárlátogatóinkat egyénileg is!
Jelentkezési határidő: 2022. március 30., csütörtök
Időpont: 2022. április 11., kedd
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár (Eger, Kossuth Lajos u. 16.)
Jó idő esetén a könyvtár udvara, az Egészségház utcai magánparkolónkban felállított színpad
Rossz idő esetén: a könyvtár épületének első emeletén a Bródy Szalon