A szülőföld szeretete - rendhagyó emlékezés Törőcsik Marira

Számtalan írás, összeállítás készült Törőcsik Mari, a nemzet színészének halála után. Ezekben – érthető módon – a több évtizedet átívelő filmes, illetve színházi munkássága került előtérbe. Mi most arra próbálunk rávilágítani, hogy miért is döntött úgy végrendeletében, hogy hamvait a szülőfalu, vagyis a Heves megyei Pély „alatt” szórják a Tiszába…

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Azt mondják, a gyermekkor meghatározó élményeit egy életen át magunkkal visszük. Az életünk szerencsés esetben pedig akár több mint nyolc évtizedet is jelenthet, amiből az aktív, felnőtt élet jóval több, mint a tízegynéhány esztendőt felölelő gyerekkor. Mégis, sokan ezekre a kezdetekre még ősz fejjel is jól emlékszünk. Hogy is mondta Törőcsik Mari a 80. születésnapján, amikor szülőfalujában, Pélyen köszöntötték?
- Az otthont ma is Pély jelenti számomra. Édesapám Tarnaszentmiklóson, édesanyám pedig Hevesvezekényen született. Mindig örömmel térek vissza szülőfalumba, ahol csodás dolgokat éltem meg – nyilatkozta 2015. novemberében a színművésznő a Heves Megyei Hírlapnak, aki akkor az ország másik feléből, az osztrák határ melletti Velemből jött haza a szíves invitálásra. Miért ez a kötődés, milyen csodás dolgokat élt meg itt a színésznő gyermekkorában?

Tarnaszentmiklós, Hevesvezekény és Pély, illetve Heves megye. Sokáig ez volt a VILÁG a kis Törőcsik Mariánnak (így anyakönyvezték). Nagyapja, idősebb Törőcsik Joachim Tarnaszentmiklóson született, aki Pélyre nősült. Fia, ifjabb Törőcsik Joachim egy faluval „arrébb”, Hevesvezekényből választott párt, Rusz Júliát. Egerben ismerkedtek meg egymással a fiatalok, hiszen Joachim az Érseki Szent József-internátus növendékeként a Ciszteri Katolikus Főgimnáziumban, míg Júlia az Angolkisasszonyoknál koptatta abban az időben az iskolapadot. Erről mesélnek az interneten is fellelhető régi iskolai értesítők.
Forrás: hungaricana.hu – Angolkisasszonyok Intézete, Eger, 1916
Forrás: hungaricana.hu – Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1918

Ifjabb Törőcsik Joachim az Érseki Tanítóképző elvégzése után kántortanító, majd iskolaigazgató lett Pélyen, míg felesége tanítónő. Fiatalon házasodtak össze: Joachim 21, míg Júlia 16 éves volt. A legidősebb Törőcsik-lány, Teréz után 1935. november 23-án megszületett Mariann (a későbbi Mari, a jegyző elírásának köszönhetően Marián), őt követte Júlia, a később 3 éves korában elhunyt Melinda és végül Tiborc.

Mit adott ez a dél-hevesi táj a gyerekeknek? Önfeledt nyarakat a kertben vagy éppen a tiszai halászok között – hiszen a dűlőúton csak 1 km volt ide a szőke Tisza; sok-sok filmet a nagyapa által üzemeltetett moziban (ez az épület még ma is áll) és fűszerüzletben, Pélyen, valamint a helyiek tiszteletét a pedagógus család felé. Amikor a rokonokhoz mentek, akkor a nagyapa, idősebb Törőcsik Joachim még az 1880-as években általa állított keresztet is meg tudta mutatni az unokáknak, ami most is ott áll a Tarnaszentmiklós és Hevesvezekény közötti útkereszteződésben. 2011-ben újították fel „Juszti” keresztjét.

Forrás: google.hu/maps

Másik érdekesség, hogy a pélyi elemi iskolában ifj. Törőcsik Joachim mellett tanított a későbbi táncdalénekes, Koncz Zsuzsa édesapja is. Sőt, az 1946. március 7-én, szintén Pélyen született Koncz Zsuzsát még Törőcsik Mari is dajkálta!

A két legidősebb Törőcsik-lány - Teréz és Mari - a 40-es években a szülőkhöz hasonlóan Egerben tanult. Törőcsik Mari – ugyanúgy, mint nővére – előbb az egri Orsolyita-nővéreknél, a régi székeskáptalan Hajdúhegyi nyaralójában, a noviciák között (Újoncház) volt bentlakó növendék, majd az Angolkisasszonyok intézetében tanult 1947-ig. Erről az időszakról egy kevésbé ismert 1989-es Ifjúsági Magazin cikket érdemes elolvasni, ami a summajatirom.hu oldalon megtalálható.
Forrás: summajatirom.hu

Édesapja megjárta a keleti frontot, ahol hadifogságba került. Mindenki lemondott róla, csak a család nem. 1946-ban hazatért, de az „új rend” rendszerellenesnek bélyegezte a volt kántortanító-igazgatót. Állásából eltávolították és csak egy volt tanítványának köszönhetően kapott kombájnkezelői állást a hevesi TSZ-ben. Sok-sok megaláztatást és verést követően Sztálin halála után a gimnazista Törőcsik Mari parlamenti közbenjárására rehabilitálták édesapját, ahogy arról Bérczes László könyvében mesélt.
Bérczes László: Törőcsik Mari
Részlet a könyvből a Jelenkor 2009/6. számában

Innen került aztán Budapestre és indult el a világhír felé színházban és a mozivásznon egyaránt, de a gyökerekről sosem felejtkezett el. Egerben kedvenc cukrászdája a Dobos volt. Többször lehetett őt itt látni a színész kollégáival. Amíg egészsége engedte, sokszor elfogadta a meghívásokat szülőfalujába, Pélyre, ahol 2015-ben emlékházat is avattak a tiszteletére. Itt nagyon sok gyerekkori régi fotóját is kiállítottak.
Forrás: hungaricana.hu – Heves Megyei Hírlap


Ezen a képen a három Törőcsik-lány – Teréz, Mari és Juli – mögött édesanyjuk és édesapjuk látható.
Forrás: Facebook

Színész társaival sokszor megfordult Pélyen, sőt még arra is volt példa, hogy korábbi férje, Bodrogi Gyula focizni is beállt a helyiek közé.

2007-ben Nagytályán bezárt az iskola, amit Faluházzá alakítottak át. 2011-ben az ő nevét vette fel az intézmény.
Forrás: TV Eger

Egerben 2013-ban, Törőcsik Mari részvételével avatták fel emléktábláját volt iskolája, vagyis az Angolkisasszonyok Intézetének Kossuth utcai bejáratánál.
Forrás: TV Eger

Az Egri Csillagok Sétányán 2019-ben ő kapta a harmadik csillagot. Ezen az eseményen már nem tudott jelen lenni.
Forrás: TV Eger

És még mennyi olyan élmény fűződik ezekhez a helyekhez, amiről mi már nem tudunk! Körülbelül 15 év az, ami közvetlenül Heves megyéhez fűzte a színművésznőt. De ez a 15 év felér százzal! Ezért – és persze, a férje, Maár Gyula miatt is - döntött úgy Törőcsik Mari, hogy nem Velemben, ahol az elmúlt éveket töltötte, hanem itt, Pély közelében, a Tiszában helyezik örök nyugalomra a hamvait.

Köszönjük a feledhetetlen szerepeket és éveket!

Törőcsik Mari
Pély, 1935. november 23. – Szombathely, 2021. április 16.

Hírek: