A hónap verse 2020. június - Weöres Sándor: Fekete kandúr

cicaSzívem görcs, vérem szilvalé,
közeledem hetven felé.
Macskánk gyógyítja májamat,
ráborul és meleget ad,
vérrel fűtött kis termofor,
karmos talpakkal megtipor.
Állat-lényének deleje,
akár őserdő ereje.
Mint fűből szűrt tea,
áthat pezsdítő árama.
Tappancstól fülig fekete,
bundája, bajsza, termete,
de arcából süt élesen
kerek két citromszínű szem,
s az élő sötét vánkoson
ezüstös fényhullám oson.
Féléves múlt és bölcs nagyon,
tudós, tapasztalt doktorom.
De nem soká időz velem,
nem bír megülni egy-helyen,
nagyot szökken, nem is köszön,
már fönn cikáz a fatetőn.
Gombot, csatot butor alól
s elgurult pénzt előkotor,
mindent vizsgál, zugokba túr,
a kertben, házban ő az úr.
Ha lót-fut élettel tele,
én is száguldoznék vele,
feledném annyi évemet
s hogy vissza élni nem lehet.

Az írók szeretik a macskákat. Doromboló cicával az ölben jobb verset ír a költő. Aki nem hiszi, nézze meg a Weöres Sándorról készült felvételeket. T. S. Eliot egész univerzumot épített rájuk, Bulgakov megsejtette a fekete kandúrokban lakó daimónt. Kormos Istvánt nem hagyta nyugodni a Pincérfrakk utca titka. Somlyó György megverselte a macska „tízezer létezésmódját”, mottójául Mészöly Miklós-sort választva: „…ahol a macskák élnek. Talán talán – mindenek előtt ezt kellene megírni.” Laik Eszter (https://irodalmijelen.hu/2011-mar-26-1207/macskak-tarsasaga)
Weöres Sándor imádta a macskákat, a Weöres Sándor Károlyi Amy költő házaspárnak mindig volt macskája.  Több macskavers örökítette meg emléküket -írja Pomogáts Béla, az óvodáskorúak körében igen népszerű Macska-induló: „Kurrogj, kurrogj, kormos macska, / cirregj, cirregj, cirmos macska, / büszkén lejt hat vak bak macska, / sok pettyes láb, száz karmocska. / Jobbra át, balra át, / agyon marjuk a kutyát, / nyauuu!”, vagy a Mióki című kis vers: „Mióki macska hol marad? / Kinn billeg a kertben a hárs alatt. […]Tán fönn a tejúton lépeget, / talpára csillag-por tapad. / Mióki macska, gyere haza, / megtöltöm tejjel a csuprodat.” 
Ezekben a versekben egyaránt szerepet kapott a minden élőlény iránt megnyilvánuló szeretet és a költői játékosság, ez utóbbira a macskák természetes játékossága ösztönzőleg hatott. Nos, ezt versben szereplő fekete kandúrt mi is ismertük, úgy emlékszem, ez volt az a macska, amelyet Weöresék, miután egy akkoriban kapott irodalmi díjnak köszönhetően nyaralni mentek az Adriára, az akkor igen népszerű  irodalomtörténet-íróra, Bata Imrére bíztak, akinek mindenképpen elismerésre méltó érdeme, hogy jóllehet a népi irodalom neveltje és elkötelezett híve volt, hamar megbarátkozott Weöres Sándor költészetével.  Bata Imre tehát egy kosárban átvette a fekete macskát, gondozta, táplálta, simogatta, majd miután Sanyikáék hazatértek, visszafuvarozta hozzájuk. A macska azonban, mintha nem lett volna tájékozott a budai közlekedésben, egy óvatlan pillanatban, valahol a hegyoldalban, megszökött, Bata hiába szólongatta, csak nem került elő, Sanyikáék pedig, akik még napokig járták a környező utcákat a macska után, hasonlóképpen kudarcot vallottak. Bata Imre erősen szégyenkezett, ezért némi megértéssel fogadta azt a rögtönzésemet, miszerint hogyan fognak megemlékezni róla egy későbbi irodalmi lexikonban. Tehát: „Bata Imre irodalomtörténész, 1981-ben elveszítette Weöres Sándor macskáját.” (http://epa.niif.hu/02900/02931/00171/pdf/EPA02931_forras_2013_12_023-026.pdf)
A vers egyike a világirodalom legnagyobb macskaverseinek.  Játékos és szeretettel teli,  Weöres Sándor mindent tud erről a cicáról és általában a macskákról. Bensőséges, meghitt lelki érzelmi a viszony köztük, "s az élő sötét vánkoson, ezüstös fényhullám oson" áll a vers közepén, hangsúlyos helyen,  ez a két fontos sor. Amikor először és felületesen olvastam nem értettem, majd rémlett egy fotó, amin a költő macskája éppen a költő nyakábban pihen. Talán nincs is ilyen kép, kerestem  és nem találtam meg de valami ilyesmiről lehetett szó.... A vers azért ennyire megkapó, mert arra az ellentétre épül, amely ott feszül az idős, már ősz költő (ezüstös fényhullám) és a nagyon fiatal cica között. Azt érezzük, hogy mást jelent számukra az élet, a létezés teljesen más világában élnek. Weöres Sándor hetven éves, kifelé megy az életből, a cica pici, fiatal , bohókás, mozgékony, minden ami a költő már nem. Az öregedéssel az a baj, hogy a lélek fiatal marad, csak a test már nem tudja követni a az örökifjú lélek kívánságait, hiszen vissza élni nem lehet!   

Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: