Bejegyzések archívuma

KIÁLLÍTÁS

Esemény dátum: 
2020, július 10 - 17:00 to 2020, augusztus 5 - 18:00

Megosztás: 

Könyvajánló - 2020. július

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai (Libri Könyvkiadó, 2020)

Frannie Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.
Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.
Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is...
A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

 

Megosztás: 

KÖNYVBEMUTATÓ

Esemény dátum: 
2020, június 26 - 17:00 to 18:00

Megosztás: 

Könyvajánló - 2020. június

Prof. Dr. Andreas Michalsen: Gyógyítás a természet erejével - Ami valóban segít (Central Médiacsoport Zrt., 2018)

Ahogy a hagyományos orvoslás továbbra is nehezen fogadja el a természetes gyógymódokat, társadalmunk úgy nyílik meg egyre jobban az új irány felé: manapság a betegek egyre jelentősebb része inkább természetes alapú gyógyszereket, kezeléseket választana. A gyakran kiszámíthatatlan mellékhatásoknak és az erős bizalomvesztésnek köszönhetően a gyógyszeres kezelések megújulásra várnak. Számos belgyógyász fenntartja véleményét, miszerint a természetes gyógymód otthoni kuruzslás csupán, amely nélkülöz mindenféle tudományos hátteret. "Hamis gondolat - mondja Dr. Andreas Michalsen professzor, a berlini Immanuel Kórház főorvosa. - A modern természetgyógyászat igenis rendelkezik tudományos alapokkal, sőt csak itt találjuk meg korunk népbetegségeinek valódi okait és gyógyírét."
A szerző módszereivel nemcsak a leggyakoribbnak számító népbetegségeket - magas vérnyomás, ízületi porckopás, cukorbetegség - kezelhetjük hatásosan, hanem könyvében azt is bemutatja, miként felelhetünk meg a modern kor mindennapos kihívásainak egyszerű stresszoldással és egészséges életvitellel. Személyes hangvételű beszámolójában Andreas Michalsen elmondja, miért időszerűbbek napjainkban ezek a gyógymódok, mint valaha. Elbeszélését számos esetleírással illusztrálja, és betekintést nyújt a leggyakoribb krónikus megbetegedések kezelési eljárásaiba is

 

Megosztás: