Szikravárosban este 9 és reggel 6 óra között mindig sötét volt az ég. De mostanában már napközben is megremeg a fény, sőt néha ki is alszik. Az emberek legrosszabb rémálma, hogy egyszer örökre kialszik a villany. Ugyanis Szikraváros a föld alatt van. Lakói legalább 200 évig nem mehetnek a felszínre a főépítésze szerint, s a szükséges információkat egy dobozba zárja, ami majd magától felnyílik, ha szükség lesz rá. A dobozra a mindenkori polgármester vigyáz, a Gyülekezetek Házában. Ám az egyik beteg lesz, s megpróbálja kinyitni, majd meghal, mielőtt visszavihetné a rejtekhelyére. Az utasítások egy szekrény mélyén kallódnak, pedig most nagy szükség lenne rájuk, s közben a doboz zárja kipattant. Két fiatal: Lina Mayfleet és Doon Harrow vállalja a feladatot, hogy kikutassa a rejtélyt, s egyben felnyissa a polgárok szemét is. Vajon sikerül nekik? Olvasd angol eredetiben a Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjteményből! A fantasyból 2008-ban film is készült.
Katalógusunkban: