TONY MACALPINE: Tony Macalpine

Tony Macalpine virtuóz amerikai gitáros és billentyűs 2011-ben saját nevét viselő albumának vendége három dalba a Planet X dobos Virgil Donati, de négy dalba a nem kevésbé tehetséges Marco Minnemann-t hallhatjuk, plusz egy dalt a basszer Philip Bynoe-ra bízott. Az album előzeteseként két dalt ingyen le lehetett tölteni a főszereplő honlapjáról. A nyitó Serpens Cauda, benne Virgil Donati-val karcos és progresszív jazz-rock irányú volt annyira, hogy megidézze még a Planet X-et is, csak billentyűs témák nélkül, a tört ritmusok pedig mindig bejönnek, szóval tetszett. Viszont az Ölüdeniz nem... A nyitányhoz képest a keverése tompa és gépi volt - a ritmusát gép adta -, egyedül Tony játéka jött át, aki a neoklasszikus futamokat is előkapta a vezér-dallamban, némileg visszanyúlva a múltjába...Marco Minnemann rendkívül meggyőző pörgést adott a Fire Mountain komplex jazz-rock fúziós elszállásához... A Dream Mechanism ismét Minnemann-nal készült, ez egy kötetlenebb darab, Steve Vai munkáira emlékeztető szellős és rockos dallam-központú szólóval, amiben igaz, hogy Tony annyira nem tud érdekes lenni, mint Vai szokott, viszont neki is van saját hangja, saját tekerései, amit rég hallhatott az ember ilyen formában... és összességében még most is szerethető! A Ten Seconds to Mercury ismét Virgil Donati-val készült, ezzel a Dream Mechanism kötetlenebb ritmus-vonalát viszi tovább, komplexebb, jazz-es szólókkal...A Flowers For Monday zongorás-akusztikus gitáros, komolyzenére emlékeztető jazz darab, erős Al Di Meola hatással... és a 3 perc végére kis unalommal. Nem úgy az ebből elektronikus zajjal kinövő Angel of Twilight, ami ugyan gépdobos darab, de itt legalább szól is valahogy az a gépdob... Azt nem mondanám, hogy szeretem ezt a darabot, de érdekes és sokszínű, és így könnyedén átfut az emberen az összes neoklasszikus futamával és modern metalos zakatolásával együtt... De nagyon hiányzik belőle az élő dob, ami Minnemann-nal együtt megérkezik a hasonlóan metalos pörgést hozó Pyrokinesis-ben. A darabban Minnemann nagyon király gyors lábgépes témákat tol elénk, amire a főhősünk kedvére szólózhat... A Blue Maserati ismét gépdobbal és ismét gépies hangzással, viszont dögös blues-rock gitárral tolakszik elénk a lassú és terjengős világával. Viszont a Summer Palace-ba visszatér Virgil és finoman a Planet X durva világa is megjön vele, finom neoklasszikus ízeket is idéző szólóval. Ez a lemez egyik legjobb darabja szerintem, de túl komótos és messze sem elég komplex nekem. Viszont Tony szerintem itt futja a legjobb köreit... A Salar de Uyuni ködös elektronikával indul, némi indusztriális zajtól sem mentes, gépdobos darab, amit én egyszerűen képtelen vagyok szeretni, hallgatnom is nehezen megy, pedig a gitáros-főhősünk remek szólókat ereget benne... Olyan zavaros az egész darab, hogy alig bírom meghallgatni... Aztán lassan beúszik az esküvői-temetési zenének is felhasználható nyitánnyal rendelkező The Dedication, ami egy komolyzenére emlékeztető, de szintetikus balladából kilövő, szónokias himnusszá válik végül, de a szentimentalizmusát így is elég nehéz elviselni. (forrás és folytatás: Passzio.hu)

Tracklista:

1. Serpens Cauda
2. Ölüdeniz
3. Fire Mountain
4. Dream Mechanism
5. Ten Seconds to Mercury
6. Flowers For Monday
7. Angel of Twilight
8. Pyrokinesis
9. Blue Maserati
10. Summer Palace
11. Salar de Uyuni
12. The Dedication

Videó ajánló: Angel of Twilight, Pyrokinesis, Salar de Uyuni

Katalógusunkban

Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: