P. BOX: Ómen

A P. Mobilból 1980-ban távozott Bencsik Sándor és Cserháti István hozta létre a P. Boxot, az 1985-ös Ómen lemez kiadásakor a felállás Vikidál Gyula (ének), Zselencz László (basszusgitár, vokál), Bencsik Sándor (gitár), Cserháti István (billentyűs hangszerek), Pálmai Zoltán (dob). Hátborzongató intro, vadállati basszusgitár, rendkívül jól felépített dal zeneileg, hihetetlen szöveg. A második dal, a Bukott angyalnál sem vesztettek a fiúk a lendületből. Továbbra is pörgős zene, a szövegről pedig részben a keresztények egyik legszentebb imája, a Mi atyánk jut eszembe, pedig nem vagyok vallásos. A harmadik dalt nagyjából 25 év elteltével szerettem meg. Amikor megjelent, akkor nem tetszett, hogy a brutális tempójú dalok után egy lassú dal jött, az Éjszakai vágta. Talán mivel öregebb lettem, tudom már értékelni a dalt. Ezután a blues-os hangvételű Szűz a máglyán jött, amiben nagyon érdekes a szájharmonika.
Az Árulók kapujában a verse részeknél Földes László szavalását hallhatjuk, ennek a révén kicsit olyan, mintha a Hobo Blues Band Vadászat című albumáról egy lemaradt dalt hallanánk. A következő dallal, az Átok és ígéret egy gyönyörű orgona intro után visszajön az album indító dalok hangulata. A Pandora tánca egy instrumentális darab, a zenekar zsenialitását még inkább megmutatja, nem mintha nagyon kételkedtünk volna benne. Az album végében sem kell csalódni, a Névtelen hős is egy igazi remekmű. A bakelit korong itt véget ért. A évekkel későbbi CD változaton még helyet kapott néhány koncertfelvétel, még Varga Miklós idejéből, és egy dal Vikidál Gyulától. Bencsik Sándor gyönyörűen gitározik. Egyedi és utánozhatatlan, egyszerre dögös, harapós, és tiszta. Zselencz László kiváló basszusgitáros (akárcsak Sáfár József volt), a basszus-sound kicsit más, mint a korábbi lemezeken és az Eddában. Nekem nagyon tetszik. Pálmai Zoltán zseniális dobos, a korábbiakhoz képest többet használt elektronikus dobokat, amit nem visz túlzásba. Cserháti Istvánt is utolérte a technika, játékában alapvetően továbbra is a Hammond orgona dominál, pontosan ott és annyit használja a szintetizátorokat, ahol és amennyit kell. Vikidál Gyula pedig még igazi rock hang volt, bivalyerős, mélyebb tónusú, férfias hangja pedig egyszerűen felüdülés volt az ekkoriban divatos, fejhangon nyávogó énekesek között.
(forrás és folytatás a Passzio.hu-n: Főnix: Pandora's Box - Ómen (1985))

Tracklista:

1. Ómen
2. Bukott angyal
3. Éjszakai vágta
4. Szűz a máglyán
5. Az árulók kapuja
6. Átok és ígéret
7. Pandora tánca
8. Névtelen hős

Bónuszdalok:
9. Tízből vajon mennyi? – (az 1985-ös Mondd, mit ér egy falat kenyér? válogatásról)
10. Halálkatlan – (kislemez, 1980)
11. Halálkatlan (Koncert felvétel) – (1982)
12. Hölgyválasz (Koncert felvétel) – (1982)
13. Szupergép (Koncert felvétel) – (1982)

Videó ajánló: Ómen

Katalógusunkban

Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: