Elkészült a HEVESTÉKA recepttár

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2017-ben útnak indította a Könyvet a kézbe! közösségépítő játékot a HEVESTÉKA rendszerhez tartozó könyvtárak számára azzal a céllal, hogy segíteni, szaporítani tudjuk az olvasásnépszerűsítő és közösségépítő programok számát a településeken.
A játékhoz már az első évben sok település csatlakozott ötletesebbnél ötletesebb programokkal. A sikereket látva 2018-ban is folytattuk a játékot újabb témákkal és újabb könyvekkel.

A 2018-as év központi témáját a helyi értékek adták, amelyek megőrzését azért tartottuk fontosnak, hogy megmutassuk és továbbadjuk őket a következő generációknak, ezzel erősítve az együvé tartozás tereken és nemzedékeken átívelő közösségalkotó érzését.

A HEVESTÉKA recepttár ötlete rögtön az év első témájához kapcsolódott. A januári mottónk a „A finom ételek összehozzák az embereket!" volt.
A gasztronómia témáját azért tartottuk fontosnak, mert úgy gondoltuk a receptek a helyi értékeket képviselik, másrészt pedig szerettük volna összeállítani a helyi ízeket Adácstól Zaránkig.
Arra kértük a HEVESTÉKA településeket, küldjenek receptet vagy recepteket a települési ízekkel; olyan elkészítési megoldással, ahogy azt a településükön szeretik.
A beküldött receptekből – akár levesről, főételről, előételről, akár édesről vagy sósról is volt szó –, megszerkesztettük a HEVESTÉKA recepttárat.

Köszönjük a beküldött recepteket a településeknek, akik hozzájárultak a HEVESTÉKA recepttár megvalósulásához!
(A HEVESTÉKA recepttárra kattintva megnyitható a receptfüzet)


 

Kategória: 
Hírek: