Petőfi Sándor: Lenkei százada - A hónap verse 2018. március
Cserfa-levelekbül,
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül...
Kinek adnám én ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?
Ezek a legények!
Ősapáink mellé
Odaillenének.
Romlatlan bennök a
Régi jó magyar vér...
Bár adhatnék nekik
E dalnál nagyobb bért!
Énnekem nem hisztek,
Ám nézzetek oda,
Hogy mit cselekesznek.
Én elhallgatok, az
Ő tettök beszéljen...
Százszor kiáltjátok
Majd rájok az éljent.
Túl, Mariampolban,
Lengyelország földén
Egy huszárezred van.
Szép magyar huszárok,
Fiatal legények,
Kutya-bajuk... vígan
Miért ne lennének?
Verik bokáikat;
De van ott egy század,
Amelyik nem vigad.
Míg világát éli
A vidám ezered,
Közűlök egy század
Búbánatnak ered.
Jó magyar huszárok?
Némelyik szeméből
Könny miért szivárog?
"Hogyne búslakodnánk,
Hogyne búslakodnánk,
Mikor veszélyben van
Édes magyar hazánk?
Rája tót, rác, német,
Hogy az istennyila
Őket ott ütné meg!
S minket, kik a hazát
Védeni szeretnénk,
Itt idegen földön
Tart a kötelesség."
A bú és a méreg...
Összesúgnak-búgnak...
Vajon mit beszélnek?
Hangjaik suttogók,
Arcuk titokteljes...
Egy nagy szándékjok van,
Nagy és veszedelmes.
Forralnak magokban,
Hogy nem beszélnek fönn-
Szóval, csak titokban?
Mily istentelenség
Forog elméjökben,
Hogy alattomban kell
Eljárniok ebben?
Amit ők akarnak:
Segítséget vinni
A bántott magyarnak,
Segítségül menni
Hazájok földére,
Melyre immár foly a
Gazda-nemzet vére.
Szívbeli szándoka,
És hogy ezt titkolják,
Van annak nagy oka...
Odajutottunk már,
Hogy csak titkon lehet
Tégedet érezni,
Szent hazaszeretet!
Kiállott a század
Od' a partra, melyet
A Dniester áztat...
A folyónál pihent
Egykor vitéz Árpád,
Mielőtt bevette
Attila országát.
A derék huszárok,
Itten nyílt ama szent
Esküvésre szájok,
Hogy meg fogja őket
Látni Magyarország,
Hogy Magyarországot
Védelmezni fogják!
Elmondották vóna,
Beléugrattak a
Dniester folyóba,
S jó paripáik az
Éji sötétségben
Általusztak velök
Szépen szerencsésen.
Jöttek, jövögettek,
Hát egyszer mögöttök
Kit pillantanak meg?
Lenkei kapitány,
Az ő kapitányok,
Ez iparkodott nagy
Sebesen utánok:
Forduljatok vissza,
A generális küld,
Hogy híjalak vissza!"
Hanem a huszárok
Nem fordultak vissza,
Sőt a kapitánynak
Igy feleltek vissza:
Engedelmeskedünk
Ugy, ha előre megy,
És nem hátra velünk.
Vitéz kapitány úr,
Legyen a vezérünk,
Ilyen ember kell, mint
Kapitány ur, nékünk!
Vissza nem visz innen
Sem a generális
Sem pedig az isten.
Kötelességünkről
Ne beszéljen nékünk,
Szentebb a haza, mint
A kötelességünk!"
Ember a kapitány,
Nem igen téríté
Seregét ezután.
Ment velök, nem hátra,
De szépen előre,
És elértek édes
Hazájok földére.
Hová vont szívetek,
Forró öleléssel
Üdvözlünk titeket,
Vitéz jó testvérek,
Üdvözlünk ezerszer...
Beszéljen akármit
A hadügyminiszter!
Pest, 1848. augusztus
Az 1848-as márciusi forradalom idején, a württembergi ezred 2. nagyobbrészt hajdúsági származású huszárokból álló százada titokban elhatározta, hogy hazajön Magyarországra, a hon és a magyar szabadság védelmére. 1848. május 28-án a 6. (Württemberg) huszárezred 2. százada, 131 huszár teljes felszereléssel elhagyta állomáshelyét.
A hazatérés főszervezője és végrehajtója Fiáth Pompejus főhadnagy és Harsányi Bálint őrmester volt.
A csak nemrégiben hivatalba lépő Mészáros Lázár hadügyminiszternek súlyos problémát jelentett Lenkey századának szökése. Az osztrák hadügyminisztérium követelte Lenkey megbüntetését, a magyar közvélemény azonban lelkesen a szökött katonák mellé állt. Fennállt a veszély, hogy Latour bécsi hadügyminiszter az ügyre hivatkozva megtagadja a magyar sorozású ezredek már megígért hazaszállítását, ezért Mészárosnak kockára kellett tennie még meg sem szerzett népszerűségét. A magyar hadügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el Lenkey századának szökését és elrendelte az ügy kivizsgálását. Ekkor született Petőfi Sándor Lenkei százada című verse, melyben a költő kiáll Lenkey mellett és elítéli a magyar hadügyminiszter eljárását. A megoldás végül az lett, hogy a századot „büntetésül” beosztották a szerb felkelők ellen felállított seregbe. A század becsülettel végigharcolta a délvidéki háborút, jutalmul Lenkey Jánost októberben ezredessé léptették elő és kinevezték az alakuló első honvéd huszárezred, a 13. Hunyadi huszárezred parancsnokának. Az ő ezredébe osztották be ideiglenesen Rózsa Sándornak a hazáért harcolni kész betyárjait, mintegy százötven főt.
A világosi fegyverletétel után cári, majd osztrák fogságba került. Ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt, de pszichés betegsége egyre inkább elhatalmasodott rajta ezért az eljárást megszüntették ellene. Elborult elmével az aradi vár börtönében halt meg. Sírja ma szülővárosában Egerben van. Aradi sírfelirata a következő volt:
Lenkey János és Harsányi Bálint legendás alakját több irodalmi, képzőművészeti alkotás, sőt film is idézi (pl. Jókai Mór: Kőszívű ember fiai, Kósa-Sára-Csóri: 80 huszár).
A Világosi fegyverletétel után Haynau halálra ítélte a tábornokot, azonban az aradi börtönben megőrült és itt halt meg.
Lenkey János (Eger, 1807. – Arad, 1850.) hamvait 1936-ban szállították haza Aradról Egerbe, a Kisasszony temetőbe, ahol Lenkey János édesanyja és bátyja, a honvédezredes Károly régóta nyugodott.
Lenkey János tábornok példás katonai múltjával, emberi tartásával kivívta katonái, és nemzete szeretetét, tiszteltét.