Könyvajánló - 2017. július

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei - Hogyan gyógyíthatjuk meg az elérhetetlen, elutasító vagy én-központú szülők okozta lelki sebeinket? Bp., Kulcslyuk Kiadó Kft., 2017.


Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett. A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek.
A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi. Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak.
Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat. Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.

Ayse Kulin: Aylin - Egy rendkívüli nő élete - Líbiai hercegnő, pszichiáter, világmegváltó hippi és az amerikai hadsereg ezredese. Bp., Trivium Kiadó, 2017.

1997-ben látott napvilágot ez az életrajz ihletésű regény, amelyben a szerzőnő az unokanővére cseppet sem szokványos életútját tárja fel.

A regény főszereplője Aylin, aki a török társadalom legfelsőbb köreiből származik. Elit iskolákban tanul, majd egy váratlan párizsi útja során találkozik egy arab herceggel, aki megkéri a kezét. Hercegnő lesz, de nem tart sokáig a boldogsága,
Aylin négyszer megy férjhez, számos szeretője van, és mindemellett nagyon szépen ível felfelé az orvosi, pszichiáteri karrierje. Pácienseit egyedi módszerekkel kezeli, sokszor minden szabályt áthágva. Bejárja a fél világot, még a hadseregbe is belép, hogy orvosként mentálisan sérült katonákat gyógyíthasson. Bár szakmai élete rendkívül sikeres, magánéletében nem találja a boldogságot. Barátaihoz egy életen át hű, de nyughatatlan, természete mindig újabb kihívások újabb kapcsolatok felé hajtja.

Végül rejtélyes módon meghal. Nem tudni, hogy az utolsó férje vagy a hadsereg gyilkoltatta meg..

Az olvasók Aylin életén keresztül bepillantást nyerhetnek a török társadalmi elit mindennapjaiba és luxusába, megtudhatják, milyen egy líbiai hercegnő élete és képet formálhatnak arról is, milyen egy filmes mogul családtagjának lenni.

Ayse Kulin elit török családból származik, nagyapja volt az utolsó oszmán pasa. Törökország legnépszerűbb és egyik legközismertebb írónője. Olaszországban elnyerte a kiemelkedő irodalmi díjat, a Premio Romát. Könyveiből több mint tízmillió példányt adtak el.

Neal Shusterman: Az óceán mélyén. Tilos az Á Könyvek, 2017.

MINDIG AZ A LEGFÉLELMETESEBB,

AMIRŐL A LEGKEVESEBBET TUDUNK

Az óceán mélyén című regény 2015-ben összesen tíz különböző díjat nyert az Egyesült Államokban, köztük a legrangosabb irodalmi elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat is. A fantasyk és disztópiák szerzőjeként ismert Neal Shusterman új regénye viszont távolról sem a képzelet szüleménye. Egy fiúról szól, aki alámerül a világ legmélyebb pontjára. Tengeralattjáró és védőfelszerelés nélkül. Mit tehet egy szülő, amikor a fia azt állítja, hogy valaki meg akarja ölni? Kihez fordulhat egy gyerek, amikor úgy érzi, hogy szülei helyét álruhás szörnyek vették át?
Az óceán legmélyebb pontja a Mariana-árok ­fenekén lévő Challenger Deep. A skizofrénia egy mentális betegség, amely több tízmillió embert érint a világon. A Challenger Deep 10 916 méter mélyen van. A skizofrénia a betegek jelentős részénél serdülőkor táján jelentkezik. Az óceán legmélyebb pontján mindezidáig összesen három ember járt. A skizofrénia leggyakoribb megnyilvánulási formái a hallucinációk és a paranoid téveszmék.

Dr. Bálint György: Minden héten szüret. Bp. Kossuth Kiadó, 2017.

Bálint György - vagy ahogyan az országban hosszú évtizedek óta mindenki ismeri, Bálint gazda már számos újságcikkel, televíziós műsorral és szakkönyvvel lopta magát a szívünkbe. Utóbbiak közül az egyik legkeresettebb az először 1985-ben megjelent Minden héten szüret című munka, melynek negyedik, átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó. A képekkel gazdagon illusztrált kötetben 52 kerti növény portréja található.
A könyvben megtalálhatók a hazai kiskertekben már jól ismert és mostanság elterjedőben lévő zöldségek, gyümölcsök és dísznövények (paradicsom, alma, körte, rózsa, orgona, brokkoli, bimbós kel, stb.), de Bálint gazda a népszerűségnek még kevéssé örvendő, ám annál izgalmasabb növényekről (cikória, mángold, csicsóka, gumós kömény) sem feledkezett meg.
Az amatőr kertészek mellett, akik inkább a termesztéstecnikára kíváncsiak, a növények kultúrtörténete iránt érdeklődők is örömüket lelhetik a könyvben, hiszen a gyakorlati tanácsok mellett rengeteg érdekességet is találunk ebben a színes, a szerzőre jellemzően szerethető stílusban megírt kötetben.

Mariel Hemingway, Ben Greenman: A Hemingway-átok. Bp. Tericum Kiadó, 2017

Mariel Hemingway néhány hónappal azelőtt született, hogy a nagyapja, Ernest Hemingway Nobel-díjas író önkezűleg véget vetett az életének. A Hemingway család generációk óta szenvedett az alkoholizmustól, a mentális betegségektől és a sérült emberi viszonyoktól.
A három Hemingway lányunoka közül a legidősebb, a tehetséges művészlélek, Muffet súlyos skizofréniával küzdött, a középső, a gyönyörű szupermodell, Margaux öngyilkos lett. A legkisebb lány, Mariel volt az egyetlen, aki szembe szállt a családját sújtó átokkal. Ő volt az egyetlen, aki felülkerekedett a terhelt genetikai örökségen, és normális életet tudott élni.

Megindítóan őszinte visszaemlékezés arról, milyen felnőni Hemingway unokájaként egy olyan családban, ahol az alkohol, a mentális betegség és az öngyilkosság kísért.
Mariel Hemingway 1961-ben született, és filmszínésznőként indult. Ő volt az egyik legfiatalabb amatőr szereplő, akit Oscar-díjra jelöltek Woody Allen Manhattan című filmjében nyújtott alakításáért.
A színészetet produceri, életmód-tanácsadói és írói pályára cserélte.
 

Kategória: 
Hírek: