Hevesteka

JÚNIUS A HEVESTÉKA KÖNYVTÁRAIBAN

Ezentúl minden hónap elején új hírekkel jelentkezünk, melyben összeszedjük, mely programok voltak a legnépszerűbbek az előző hónapban a Hevestéka könyvtáraiban

Lássuk, júniusban melyek szerezték meg az első három helyet:

Kapcsolódó tartalmak
Kapcsolódó képgalériák: 

Könyvek és kézimunka Váraszón

A váraszói könyvtárban július 19-én került sor egy hangulatos, jó kedélyű programra a község kézimunkázni és olvasni is szerető hölgyeivel. Előadás keretében ismerkedtek meg a különböző kézimunkák történetével, majd ízelítőül lapozgatni lehetett a kötés, horgolás, hímzés, gyöngyözés technikáit bemutató, mintákat is kínáló könyvekben, folyóiratokban.

Kapcsolódó tartalmak
Kapcsolódó képgalériák: 

A FILM-EZ-ŐK könyvajánlói Molnár T. Eszter Present, perfect novellájához

EZ egy FILM. Ezt a filmet ŐK forgatják. A harmadik filmes stábunk a gyöngyöstarjáni  könyvtárunkból verbuválódott: 6 kamasz gyűlt össze a könyvtárban a nyári szünetben. Az 5 alkalmas foglalkozássorozaton a csapat Molnár T. Eszter: Present, perfect című novellájával ismerkedett meg, aztán átvettük az iPades filmkészítés alapjait, végül a csapat három kisebb csoportra bomlott, hogy könyvtrailereket készítsenek a novellához. A trailerek típusát, a zenéket, a képeket a gyerekek maguk választották, a filmet maguk forgatták, a szövegeket maguk írták.

Könyvekbe zárt egészség Kerekharaszton

2016. július 04-én a könyvtárban a Könyvekbe zárt egészség előadás alkalmával beszélgettünk az egészségről és annak megőrzéséről. Megismerkedtünk a gyógynövények jótékony hatásaival és felhasználási módjukkal is, könyvajánlók segítségével. Az előadás végén a választott gyógynövényekből teákat készítettünk, melyet meg is kóstoltak a résztvevők.

Kapcsolódó tartalmak
Kapcsolódó képgalériák: 

Kerekharaszti ölbéli játékok

A könyvtárban Baba-Mama foglalkozást tartottunk, melyre a nagy meleg ellenére sok anyuka és sok kis apróság látogatott el. A szabad játék és beszélgetés után megérkezett hozzánk a megyei könyvtárból Eszter, aki már a foglalkozás elején jó hangulatot teremtett furulyaszóval és énekléssel. Mondókáztunk, majd Eszter ölbéli játékokra tanította az anyukákat.

Ökopraktikák gyerekeknek a fedémesi könyvtárban

2016.06.28-án könyvtárunkban Ökopraktikák gyerekeknek című foglalkozás volt, Bálintné Fadgyas Eszter vezetésével. A foglalkozáson Eszter azt mutatta be, hogyan védjük környezetünket, miért fontos számunkra a víz, hogyan tudjuk újra hasznosítani a hulladékokat. Közben a résztvevők szélforgót készítettek, amit azután az udvaron ki is próbálhattak.

Kapcsolódó tartalmak
Kapcsolódó képgalériák: 

Hírek a nagytályai könyvtárból…

Az elmúlt időszakban a nagytályai könyvtárban számos program került megrendezésre: E’mese vár olvasásnépszerűsítő programsorozaton, KönyvtárMozis vetítéseken, „Éljünk egészségesen” programokon vettek részt a település lakosai. 

Gyerünk a KönyvtárMoziba be!

2016. június végéig a Hevestéka települések közül két tucat könyvtár vetít sikeresen a KönyvtárMozi oldalán felsorolt filmek közül, melyek a magyar filmkultúra értékeit képezik. 

Kapcsolódó tartalmak
Kapcsolódó képgalériák: 

Javaslat az "Év Heves megyei KSZR könyvtárosa” címre

A HEVESTÉKA Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer küldetése, hogy a községekben élők közvetve vagy közvetlenül hozzáférjenek olyan hatékony és minőségi könyvtári ellátáshoz, amely elsősorban a felhasználók igényeit elégíti ki. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azon KSZR könyvtári munkatársainak, akik munkájukkal kiválóan hozzájárulnak e küldetés megvalósításához - évente egy alkalommal - kitüntető címet adományoz.
A cím alapításának napja: 2015. július 1.
A kitüntető cím elnevezése: AZ ÉV HEVES MEGYEI KSZR KÖNYVTÁROSA

Petőfibányai pókmajmok

Komló-Szabó Ágnes, a Bródy Sándor Könyvtár egyik munkatársa egy játékos bevezető után a kortárs magyar irodalom gyerekverseivel ismertette meg a jelenlévő 5. osztályosokat. Olyan irodalmi alkotásokkal találkozhattak, amelyek a hagyományos iskolai tananyagnak nem részei.

Fenntartónk

Eger város

Szakmai elismeréseink

 
 

 

 
 

 

EBSCO eBooks

 

Kapcsolat

Cím: 3300 Eger Kossuth L. utca 16.
E-mail: info@brody.iif.hu
Telefon: 36/516-595

Központi Könyvtár nyitva tartás
hétfő: 13-18
kedd-péntek: 10-18
szombat: 10-16

További részlegeink nyitva tartása

Regisztrálás, hosszabbítás, könyvtárközi kölcsönzés

E'mese vár


Támogatónk:

Blogok

A Zenei Gyűjtemény blogja