Hevesteka

30 órás szakmai alapképzés KSZR munkatársak részére

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 30 órás szakmai alapképzést szervez a Heves megyei könyvtári szolgáltató helyek munkatársai számára. A képzés során röviden áttekintjük a könyvtári munka főbb gyakorlati kérdéseit, a HEVESTÉKA Heves megyei Könyvtár-ellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR), valamint a hazai könyvtári rendszer működését.

Könyvet a kézbe! A boldogság hónapja

A Könyvet a kézbe! játékban a márciusi hónap témája a történetek és a boldogság volt.

Programcsemege 2018. március

Március elejétől tovább folytatódtak a programegyeztetések, s a hónap végére már szinte minden első negyedéves kérést egyeztettünk, így a márciusi hónapban rengeteg program valósult meg:
 

Internet Fiesta 2018. március 22-29.

Immár 19. alkalommal kerül sor az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében az országos programsorozatra, az Internet Fiestára, melyhez a HEVESTÉKA könyvtárak idén is csatlakoznak. 

Boldogság napja – boldogság fal

2018. március 20-án délelőtt, a 7. osztályos tanulók látogattak el könyvtárunkba. A diákok egy rendhagyó (meditációs) biológia óra keretében, Könyvet a kézbe! elnevezésű közösségépítő játékunkon vettek részt.

Szalaghímzés és rendhagyó irodalomóra a könyvtárban

A tarnaleleszi könyvtárban rendhagyó irodalomórán vettek részt az Utassy József Általános Iskola 3-4.osztályos tanulói, akikkel olvasásnépszerűsítő felfedezőútra indultunk a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomban. A foglalkozás középpontjában az anyanyelvi kultúra gazdagítása, a szókincs bővítése állt. A humor elmaradhatatlan része volt e programunknak.
 

Mesejáték Mikófalván

2018. március elején a mikófalvi könyvtár vendége volt a Galagonya Bábszínház.
Kis iskolásaink, az ovisok, valamint a felnőttek is nagyon nagy szeretettel fogadták Őket. Voltak, akik korábban is látták már előadásukat és örültek, hogy újra eljöttek hozzánk.
Az előadás előtt Havassy György bemutatta és figyelmünkbe ajánlotta Benedek Elek meséskönyvét, amely könyvtárunkban is megtalálható.

Árnyszínház mesékkel

A hevesvezekényi óvodások Móricz Zsigmond Iciri-piciri meséjét árnyszínházi előadásban láthatták. A mesén kívül a programban hangfelismerés, mondóka és körjáték is helyet kapott. Az erdő állataival találkoztunk az árnyjáték során, majd a délelőtt zárásaként elkészítettük a vezekényi kerekerdőt, melyhez minden gyerek egyedi varázsfát színezett ki.

A hírt küldte: Gacsályiné Gyulás Andrea, Hevesvezekény
 

Kuflik a könyvtárban

A fedémesi gyerekek egy délelőtt folyamán ellátogattak a könyvtárba, hogy a kuflikat fogadják. A gyerekek közül nem sokan találkoztak még a kuflikkal, ezért Eszter feladata volt, hogy megismertesse Velük. Elmondott egy mesét és egyenként bemutatta őket a gyerekseregnek. Közben mondókákat tanultak, végül mindenki elkészítette a saját kufliját, olyan is volt, aki mozgóképet készített.
Nagyon tartalmas kis foglalkozás volt. Köszönjük ezt a nagyszerű élményt!

A bagoly, aki félt a sötétben

Bodó Boglárka járt könyvtárunkban Baglyok mindenhol című foglalkozásával, amelyen a 2-3. osztályos gyerekek vettek részt.

Oldalak